2024. május 9., csütörtök - Gergely

Szabadidő, életmód

Február 5-én veszi kezdetét a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum fél éven át tartó országjáró eseménysorozata, melynek során 79 helyszínen különböző szakmai és közösségi találkozókon várják az érdeklődőket. A kiállításokat, előadásokat,…
A sokszor eseménytelennek tűnő tél utolsó heteit könnyedén feldobhatjuk azzal, ha detektív kalandokra indulunk a fővárosban. Szerencsére erre már számtalan különféle lehetőség adódik Budapesten, próbáljátok ki!
Nemzetközi tárlatnak lehetünk tanúi a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol többek között a cirkuszvilág relikviáit, a cirkuszi képző- és filmművészet alkotásait sorakoztatják fel február 29-ig.
Ha egy kis adrenalinra lenne szükségünk, akkor a nagyobb gyermekekkel az egész család számára élménydús kikapcsolódást ígérhet az ország legnagyobb mászóközpontja. A MAG47 2300 négyzetméteren, akár 17 méter magas falakkal…
A miskolci Szeleta Park Látogatóközpont, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb bemutatóhelye. Az 1977-ben alakult Bükki Nemzeti Park Igazgatóság névadója, és egyben egyik legértékesebb területe a Bükk hegység.
Ki mondta, hogy a játszóház kizárólag gyerekeknek való? Az Elevenpark egy olyan játszóház, ahol kicsik és nagyok egyaránt kiereszthetik a gőzt és levezethetik a fölösleges energiáikat.
A Magyar Menyasszony nagyszabású új időszaki kiállításban több száz ismert és ismeretlen nő története elevenedik meg: féltve őrzött ruháik, kellékeik, szerelmes leveleik, mind a női szerepek és az esküvőhöz, házassághoz…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details
Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

More details