A Traffic a Tesco új üdvöskéje PDF Nyomtatás E-mail
ImageA Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség (www.trafficbtl.hu/tesco) egyike lett a Tesco Hostess Ügynökség Tender nyerteseinek. Az együttműködés 2012. márciusától lép életbe és 2 éven keresztül biztosan tart majd. Az Ügynökség készen áll a feladatra, és bíznak a sikerekben. A Tesco-Global Áruházak Zrt. két évente bocsátja tenderre az áruházai területén végzett hostess promóciók szervezési jogát

. A hostess promóciók ellátását egyszerre országosan négy ügynökség végzi, rajtuk keresztül lehetséges egy-egy kóstoltatás vagy szórólapozás betárgyalása a Tesco áruházaiba.

’Nagyon lelkesen állunk az új kihíváshoz és maximális lendülettel vetjük bele magunkat az előkészületekbe. Tesco ügynökségnek lenni számunkra új terület ugyan, de hostess promóciók tekintetében sok éves tapasztalattal bírunk. A tenderen konzorciumban indultunk partnerünkkel, az Apple Party Service-vel, így a leendő projekteken is közös erővel dolgozunk majd.’ - mondta Halász Domokos, a Traffic BTL ügyvezető igazgatója. A Traffic BTL Kommunikációs Kft. és az Apple Party Service Kft. közös együttműködése évekkel ezelőttre vezethető vissza. A két cég szoros együttműködésben dolgozott és dolgozik projekteken, megosztva így a specializált feladatokat egymás között. Az elmúlt években olyan sikeres kampányokat bonyolítottak le közösen mint a Telenor Djuice brandjének hostess kampányai, a MOL Talmácsi-aktivizálása, a MOL Motoros Angyalok promóciók vagy a Malév nyereményjáték promóciója.

’A jelenlegi piaci ismereteink birtokában úgy látjuk, ügyfeleink szívesen dolgoznak egy kiválasztott ügynökséggel, amennyiben ez megoldást nyújthat számukra minden területen stabil és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatás igénybevételére. Jelenlegi ügyfeleink számára évről-évre készítünk éves kommunikációs stratégiákat, melyek tervezését teljes egészében mi készítjük. A tervezéskor a kampányelemeket mi válogatjuk, tapasztalatunk és preferenciánk alapján, így Tesco ügynökségként lehetőségünk nyílik meglévő ügyfeleinknek hostess kampányokat javasolni és kivitelezni is egyben, amennyiben brand-stratégiájuk és kampány tematikájuk engedi.’- tette hozzá Halász Domokos.

(Rendezvény Világ)

 

Ifjusági Ősbemutató csak 25 alkalommal!

ImageChristopher Moore: Biff evangéliuma című könyve kultikussá vált a középiskolák, egyetemek diákjai és a szabad lelkű felnőttek között. A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza kapta meg egyedül a világon a könyv adaptációs és színpadra állítási jogát. Kizárólag 25 alkalommal játsszuk, 2012 június közepéig. Az előadás az igazi és feltételnélküli Barátság létezését  szeretné megmutatni a célközönségnek,

Családi nap a Bodor Majorban

ImageA Bodor Major Lovas- és Szabadidőpark a megfelelő választás egy több száz fős családi nap megrendezésére: közel Budapesthez, jó levegőn, 50 hektáron gyönyörű természeti környezetben, változatos programokkal várja a családokat. A felnőttek és gyermekek számára különösen kedvelt látványosság a major állatparkja és lóállománya.



Ajánló

ev_web


A Rendezvény Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!

.......................................................................................

Partner ajánlatok:

.......................................................................................