Új időpont, új szervezők, új stílus, Tokaji Borok Fesztiválja 2012 PDF Nyomtatás E-mail
ImageTokaj-Hegyalja második legnagyobb boros rendezvénye, a Tokaji Borok Fesztiválja 2012-ben . június 1-3. között várja a Tokajba érkezőket. Nem ez azonban az egyedüli változás a Borfesztivál kapcsán, hiszen ebben az évben egy, a korábbiaktól markánsan eltérő programkínálattal rukkol elő a város, amelyhez új fesztiváligazgatót is talált a Tokajban már nagy múlttal rendelkező Dévald István személyében.

A szervezésben részt vesz a helyi TDM szervezet és a Tokaji Borászok Asztaltársasága is.

Tíz éve kapta meg a Tokaji Borvidék a világörökségi védettséget, a 2012-es rendezvények természetesen az évforduló jegyében zajlanak az egész borvidéken. A borfesztiválon is számos olyan program várja majd a vendégeket, amely a kulturális, természeti és borászati örökséget mutatja be, de természetesen nem maradnak el emellett a borbemutatók, gasztronómiai programok és több helyszínen a színpadi programok sem.

 A korábbi időpontban, a pünkösdi hosszú hétvégén a pünkösdi nyitott pincék és a IV. Tokaji Bor /Tor/Túra programjai szórakoztatják majd a Tokajba érkezőket.

(Rendezvény VIlág - Turizmus Panoráma )

 



Ajánló


A Rendezvény Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!

.......................................................................................

Partner ajánlatok:

.......................................................................................