| Spirit Színház |
|
|
|
Színházunk, a „Spirit” – Lélekszínház, az OK Cast Produkció, mint brand, márka kifejlesztése során alakult, a vezetők elhivatottsága és a managementhez szerződött művészek ambíciói szerint. A gazdasági helyzetet figyelemmel kísérve olyan művek színpadra állítását tervezzük, melyek kis szereplőlétszámmal, kevés helyigénnyel a legtávolabbi hazai illetve külföldi pódiumokra is költséghatékonyan elutaztathatók.
Fő célunk, hogy minél több emberhez eljusson a darabok üzenete. A darabválasztásról: kamaraszínházi, intim teret igénylő előadások, melyek közelről megérinthetik az emberek lelkét. Bemutatunk életrajzi ihletésű műveket, olyan művészek, közéleti emberek portréját rajzolva meg, akiknek sorsa valamilyen formában iránymutató, elgondolkodtató lehet.(Szabó Magda, Szepes Mária, Paulinyi Tamás, Márai Sándor, Wass Albert) Egy új műfajt is bevezetünk, ez a „Vers- és látványszínház”, mely sorozat keretében rávilágítunk arra, hogy az emberek szeretik, szerethetik a költészetet, csak lehet, hogy nem tudnak róla. Közönségünk lehet bárki, aki boldog, aki problémákkal küzd, aki társas, aki magányos. Aki szeret elgondolkozni a világ dolgain és úgy érzi van ereje, hogy hozzátegyen ahhoz, hogy jobbá váljunk. Előadásaink kamara jellegűek, szívesen megyünk bárhová játszani, legyen az egyetem, tábor, színház, művelődési ház vagy kávéház. Állandó játszóhelyünk: Thália Színház Találkozzunk színházban, művelődési házban, egyetemeken, klubokban, fesztiválokon, táborokban, kávéházban - Magyarországon és külföldön! Bárhová elvisszük előadásainkat, ahol szívesen látnak! Művelődési házak részére több bérlet konstrukciót állítottunk össze: Spirit Bérlet, Vidám Bérlet, Vers- és látvány Bérlet, Zenés Bérlet Válasszon az előadások közül vagy állítsa össze saját változatát! Már kaphatók a jegyek a Paulinyi Tamás: Bólébál című önéletrajzi regényéből készült színpadi játék előadásaira. Tekinse meg a Családi pokol olvasópróbáján készült rövid videónkat |
|
| Rendezvény | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
A Rendezvény Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak. A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást! ....................................................................................... Partner ajánlatok: Térkép Világ | Legyen akár térkép, város térkép, autós térkép, település térkép, megyetérkép, falitérkép, atlasz, Magyarország térkép, turistatérkép, zsebtérkép, a MAPLAND Kft. illetve a TÉRKÉP VILÁG portál az Ön partnere. Magazinunkhoz szabadidõ, sport, egészség, turizmus, wellness, események, vásárok, kiállítások, kereskedelem témákban ráadásul mindig érdemes visszatérni hozzánk! ....................................................................................... |