| III. Event Expo, 2010. október 20-21. |
|
|
|
|
A látogatók ízelítőt kaphatnak a legjobb vizuáltechnikai- és pirotechnikai megoldásoktól kezdve, a szimulátorokon, IT alapú játékokon és dekoráción át, a környezettudatos megoldásokig minden, ami egy rendezvényt szervező számára fontos lehet. Az elmúlt évek eredményei alapján az Event Expot a Nyugat-Európában rendkívül rangosnak számító brit Showman's Show szakkiállítás itteni megfelelőjeként emlegetik. A hazai rendezvényszakma szolgáltatóinak bemutatása mellett a rendezvény egyik célja, hogy megteremtse a lehetőséget a kapcsolatok kialakítására a környező országokban működő vállalkozásokkal, valamint prezentálja a magyar piacról hiányzó, de igénybe vehető szolgáltatásokat. Ezáltal a határokon átívelő együttműködések kialakítása előtt is megnyílik az út, hiszen köztudott, hogy a magyar rendezvényszakmának nagyon jó híre van a régióban. Az Event Expo, az idei évtől kezdve minden évben egy témát, területet állít a fókuszba, hogy még inkább segítse az új, innovatív technikák, ötletek bemutatását, és a megrendelők és a szolgáltatók felkészülését a trendekre. Ebben az évben a fókusz a zöld rendezvények, azaz bemutatjuk az események lehető legkisebb környezetterheléssel járó megrendezéséhez szükséges technikákat, módszereket. A látogatók szakmai előadásokat is hallhatnak a rendezvény mindkét napján. Szerdán a hatósági szabályozásoké, csütörtökön pedig a zöld témáké lesz a főszerep. A rendezvényszervezés kényes pontjait, az aktuális kötelezettségeket és szabályokat interaktív előadások keretében mutatjuk be. A zöld napon pedig civil, állami és vállalati területről érkező előadók hoznak jó példákat, működő megoldásokat. Az Event Expo 2010-re a belépés ingyenes, és hasznos lehet mindenki számára, aki pár fős vagy akár több tízezres rendezvényeihez partnereket, ötleteket keres, vagy egyszerűen csak informálódni szeretne. |
| Rendezvény | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
A Rendezvény Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak. A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást! ....................................................................................... Partner ajánlatok: Térkép Világ | Legyen akár térkép, város térkép, autós térkép, település térkép, megyetérkép, falitérkép, atlasz, Magyarország térkép, turistatérkép, zsebtérkép, a MAPLAND Kft. illetve a TÉRKÉP VILÁG portál az Ön partnere. Magazinunkhoz szabadidõ, sport, egészség, turizmus, wellness, események, vásárok, kiállítások, kereskedelem témákban ráadásul mindig érdemes visszatérni hozzánk! ....................................................................................... |