| Comp-let Party Service: Sikeresek voltak az angyalok! |
|
|
|
A Comp-Let Party Service az év végén arra invitálta partnereit, hogy a „Karácsonyi angyalok” néven zajló kampányhoz csatlakozva az ünnepek alkalmából a battonyai S.O.S. gyermekfalu kis lakói és nevelőszüleik számára készítsenek hasznos ajándékot. Köszönet mindazoknak, akik csatlakoztak, és segítettek a gyermekek arcára önfeledt mosolyt csalogatni!
Jó hírünk van azoknak is, akik egyelőre csak ismerkedtek az új kezdeményezéssel, hiszen ezt a programot hagyományteremtő célzattal indították el a szervezők. A tervek szerint a karitatív eseményben résztvevők a jövőben is 4-5 ezer forint értékű ajándékcsomagokat készítenek a gyerekek számára, melyet ünnepek alkalmából adnak majd át. A Comp-Let Party Service örömmel csatlakozott ehhez a nemes kezdeményezéshez, és bízunk benne, hogy hamarosan partnereinket is a mosolyfakasztók táborában üdvözölhetjük. Addig is minden munkatársunk nevében sikeres és eseményekben, rendezvényekben gazdag évet kívánunk! Amennyiben szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez, jelentkezzen a 00 36 70/383-5025-ös telefonszámon, vagy az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen! ........................................ A hír szerzõje: OGH Fizetett linkek: Comp-Let Party Sevice - több mint party service, mégsem ügynökség! Rendezvényszervezés, party szervíz, catering, esküvőszervezés! |
|
| Rendezvény | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
A Rendezvény Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak. A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást! ....................................................................................... Partner ajánlatok: Térkép Világ | Legyen akár térkép, város térkép, autós térkép, település térkép, megyetérkép, falitérkép, atlasz, Magyarország térkép, turistatérkép, zsebtérkép, a MAPLAND Kft. illetve a TÉRKÉP VILÁG portál az Ön partnere. Magazinunkhoz szabadidõ, sport, egészség, turizmus, wellness, események, vásárok, kiállítások, kereskedelem témákban ráadásul mindig érdemes visszatérni hozzánk! ....................................................................................... |