Degusta Bitebar PDF Nyomtatás E-mail
ImageÚj elemmel gazdagodott a hazai rendezvényipar: az innovatív rendezvénytípus Degusta Bitebar néven debütált május 13-án a budai Citadellában. Június 4-én a SOPEXA által szervezett Aperitif gasztronómiai találkozó is Degusta Bitebar egyedülálló hátterével vezette be a francia gasztronómia világába a valójában üzleti találkozóra induló 200 szakmai partnert ...

 

...  és vendéget.  A francia, a molekuláris és fúziós konyhát ötvöző álló, vagy igény szerint ültetett állófogadás a Comp-Let Party Service kivitelezésében valósult meg, az innovatív rendezvény kitűnően illeszkedik a hagyományos, de merevebb keretek közé szorított party service és a rövid idõ alatt lezajló koktélfogadás közé.

 

A rendezvény a sikeres bemutatkozást követően már több gasztronómiai esemény háttereként, alapjaként is alkalmazásra került, például a BNT, Kingspan és több kisebb-nagyobb cég emlékében maradandóan helyt kapott a meghökkentő, de harmonikus ízek kavalkádja.

Fábián Bea, a Comp-Let Event & Party Kft. rendezvényigazgatója szerint az új műfajt meghonosító Degusta egy lazább, beszélgetős rendezvénytípust testesít meg, amolyan gasztronómiai kalandtúrát, ahol a vendéglátás nem aláfestő zeneként, hanem fő attrakcióként is megállja a helyét. A szakácsok a látványkonyhában, frissen készítik el a falatokat, melyeket modern, látványos világító pulton, óriás koktéltornyon, apró kelyhekben, pohárkákban, tálkákban helyeznek a vendégek elé. Az est során a vendégek akár harmincféle különböző ínyencséget is megkóstolhatnak.

A Degusta viharos gyorsasággal a megrendelő cégek kedvencévé vált, már különböző exkluzív variációkat – koktélfogadás, flying service, tányérszervizes fogadás – is létrehoztak az igényeknek megfelelően.

A látványos program a résztvevők visszajelzései alapján megfelelő fogadtatásra lelt, a kulináris élvezetek mellett kapcsolatépítésre is kiválóan alkalmas a program. Nem utolsó szempont, hogy az új rendezvénytípus jóval gazdaságosabb és kreatívabb a megszokott programtípusoknál.

A Degusta bitebar programja megrendelhető rendezvények hátteréhez vagy fő programként is. Ajánlatot kérhet az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges   e-mail címen vagy a 06 1 231-3070-es és 30/932-3236-os telefonszámon!

(Rendezvény Világ)

 

Spirit Színház

ImageSzínházunk, a „Spirit” – Lélekszínház, az OK Cast Produkció, mint brand, márka kifejlesztése során alakult, a vezetők elhivatottsága és a managementhez szerződött művészek ambíciói szerint. A gazdasági helyzetet figyelemmel kísérve olyan művek színpadra állítását tervezzük, melyek kis szereplőlétszámmal, kevés helyigénnyel a legtávolabbi hazai illetve külföldi pódiumokra is költséghatékonyan elutaztathatók.

Milliomos kvízjáték!

ImageTelevíziós kvízjátékokhoz hasonló elven működő, élő játék műsorvezető közreműködésével. Garantált siker az év végi rendezvényeken, de tematikusan, vagy rendezvényre szabottan roppant hatékony módja konferenciákon, szakmai előadásokon az adott téma megerősítésére.



Ajánló

  
  

  
vakeger


A Rendezvény Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!

.......................................................................................

Partner ajánlatok:

.......................................................................................