I. Országos Nyílt Golf Nap Magyarországon! PDF Nyomtatás E-mail
ImageA Magyar Golf Szövetség június 1-jén országos nyílt napot rendez, amely során az összes magyarországi golflétesítmény ingyen lesz látogatható, és minden érdeklődő részt vehet egy bemutatóval egybekötött ingyenes golfoktatáson. Az 1989 óta újjászerveződött hazai golfélet fejlődésének fontos állomása lesz a ...

... június 1-i országos nyílt nap, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy a golf és az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz. Az eseményen a játék ingyenes kipróbálása mellett fontos, hogy rengeteg golfot érintő általános információt kapnak a látogatók, ami hozzájárulhat a golf sportot övező tévhitek eloszlatásához.

Magyarországon sokan nem ismerik a golf előnyeit, az egészséges környezetet, az intenzív testkultúrát, a játék baráti jellegét, amelyek világszerte közel 70 millió embert tettek már a golf szerelmesévé. Kevéssé ismert tény, hogy többen golfoznak a világon, mint teniszeznek, és az is, hogy a golf igazi kortalan, családi játék, amit ugyanúgy élvezhet egy 4-5 éves kisgyerek, mint a 80 éves dédnagyapja.
A magyar golfélet fejlettségi szintje ugyan jócskán elmarad még a nagy nyugat-európai nemzetek mögött, de már megindult a fejlődés az oda vezető úton, az utóbbi években egyre több új golfberuházás indult hazánkban. A golf fejlődése turisztikailag is fontos, hiszen a golfturizmus az egyik legdinamikusabban fejlődő idegenforgalmi iparág Európában, amiből Magyarország sem maradhat ki, ráadásul a golfozást egybe lehet kötni olyan, már népszerű területekkel, mint a bor-, kulturális- vagy konferenciaturizmus.
A hazai golf fejlődésének nagyon fontos elismerése, hogy jövőre Magyarországon kerül megrendezésre a Senior Európa-bajnokság, amely során közel 30 ország mintegy 300 versenyzője érkezik majd az országba – ilyen méretű és jelentőségű golfversenyt korábban sosem rendezett még Magyarország.
A Senior Európa-bajnokság után pedig 2010 és 2012 között három éven át a legrangosabb európai utánpótlás bajnokságnak adunk majd otthont, a European Young Masters-nek, ami a 16 éven aluliak egyéni Európa-bajnokságának felel meg. Erre a viadalra a mostani 13-14 éves gyerekeket kell felkészíteni, amely a központi eleme a Magyar Golf Szövetség junior programjának.
A május 23-án 12.30-kor a Magyar Sport Házában tartandó sajtótájékoztatón az országos nyílt nappal kapcsolatos tájékoztató mellett a klubok jelenlévő képviselő számára átadásra kerül az a 40 junior golfszettet, amelyet a világ golféletét egyetemes irányító szerveként működő St. Andrews-i Royal & Ancient golfklubtól kapott a Magyar Golf Szövetség, és bemutatásra kerül az új golf-közösségi portál, a www.agolfmindenkie.hu is.
 


ram


Ajánló

ev_web


A Rendezvény Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!

.......................................................................................

Partner ajánlatok:

.......................................................................................