2024. május 6., hétfő - Ivett

Archívum

„Itt élned, halnod kell” történelmi rockmusical turné 2017.

1030

elned2017Élje át a magyar történelem legemlékezetesebb pillanatait, a monumentális elemeket felsorakoztató ITT ÉLNED, HALNOD KELL történelmi rockmusical megtekintésével! Koltay Gábor rendezésében a Hősök terén tavaly júniusban, különös műfajú színházi előadásnak, zenés történelmi utazásnak lehettünk részesei.

Az ihletett környezetben átélhettük a magyar történelem legfontosabb időszakait, eseményeit a honfoglalástól a 20. század utolsó rendszerváltozásáig.  Az Esztrád Színház országos turnéjának egyik fő célja, hogy év végéig közel 200 ezer néző számára tegye ingyenesen lehetővé az előadás megtekintését.

 elned1 2017

A történelmi játék főszereplője az 1983-as legendás királydombi István, a király ősbemutató Koppány vezére: Vikidál Gyula. A további fontos szerepeket Bodnár Vivien, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Sipos Imre, valamint az „örök Petőfi” Varga Miklós két színpadra termett gyermeke, Varga Vivien és Szabolcs alakítják.

A zenemű rockzenei alapokra épülő, folkzenei motívumukat is felhasználó, szimfonikus hangszerelésű alkotás, amely dalok, megzenésített klasszikus versek, instrumentális zenék, történelmi szövegek összefüggő kompozíciójának segítségével idézi fel a magyar történelmet, azokat a kiemelkedő korszakokat, fontos eseményeket, amelyek jelentősen befolyásolták a magyarság sorsát: mint a honfoglalás, István király, László király, vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-lovag kor, a Dózsa parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora, a 150 éves török hódoltság, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989-90-es rendszerváltozás.

Szövegét összeállította és rendezte: Koltay Gábor

Zene: Koltay Gergely – Szűts István  

Koreográfus: Doktor László

Jelmez: Balai Zsuzsa  

A főbb szerepekben:

Vikidál Gyula, Bodnár Vivien, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Palcsó Tamás, Sipos Imre, Szentgyörgyváry Laura, valamint az „örök Petőfi” Varga Miklós két színpadra termett gyermeke, Varga Vivien és Varga Szabolcs.

Közreműködnek a komáromi Magyarock Dalszínház művészei, a makói Forgatós Táncegyüttes tagjai, artisták, lovasok és még sokan mások, összesen 100-an a színpadon.

Az előadás időtartama 2 óra, szünet nélkül.

 Előadás időpontja, helyszín:

  1. augusztus 19.   Vésztő-Magor Törénelmi Emlékhely

         augusztus 26.   Mohács Széchenyi tér

         szeptember 2.  Szigliget Vár

         szeptember 16. Délegyháza Szent István park

         szeptember 23. Komárom Monostori Erőd

         október 14.       Szeged Dóm tér 

(Esemény Menedzser)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

More details
Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

More details
Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

More details
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

More details
Épül Budapest második reptéri hotele – összekapcsolják az elsővel

Épül Budapest második reptéri hotele – összekapcsolják az elsővel

More details
Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

More details
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
HÉTSZER 7 - Erzsébetváros fesztiválja, 2024. június 1-ig

HÉTSZER 7 - Erzsébetváros fesztiválja, 2024. június 1-ig

More details