2024. május 9., csütörtök - Gergely

Archívum

A 2018-as junior műúszó-vb is Budapesté

472

szinkronuszoA magyar főváros adhat otthont a 2018-as junior műúszó világbajnokságnak - döntött keddi budapesti tanácskozásán a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetősége. A felnőtt vizes vb pénteki nyitánya előtt tartott ülésről beszámolva Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy még Kanada pályázott az eseményre.

"Az ülés előtt sikerült megegyezni a kanadai Büro-taggal, Margo Mountjoyjal, hogy ők 2019-ben lesznek házigazdák. A FINA az egyezséget jóváhagyta" - mondta, hozzátéve, hogy a következő nagy feladat a 2024-es felnőtt rövidpályás vb elnyerése, amelyre Magyarországon kívül Hongkong, Tajvan és Oroszország kandidál.

"A korábbi jelentkezők közül Svájc és Németország már visszalépett, s nem akarom elkiabálni, de meggyőződésem, hogy a miénk lesz 2024 is, mivel a Bürónak értékelnie kell a magyarok helytállását" - jelentette ki Gyárfás Tamás, az érvek között említve, hogy 2021 helyett Magyarország elvállalta a 2017-es felnőtt világbajnokság rendezését.

"Rekordidő alatt egy csodálatos uszoda épült, amelyet kötelességünk kihasználni, hiszen nem egyszeri alkalomra született" - hangsúlyozta a sportdiplomata. "Más kérdés, hogy már Budapest a házigazdája a korábban elnyert 2019-es junior úszó-világbajnokságnak, valamint a 2020-as úszó, vízilabda, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb-nek egyaránt" - tette hozzá.

 

(Rendezvény Világ - Turizmus.com)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details
Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details