2024. május 7., kedd - Gizella

Archívum

Budapest határidőre beadta második olimpiai pályázati anyagát

568

olimpiaA magyar főváros az október 7-i határidőre leadta a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második kötetét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).A több száz oldalas dosszié angolul és franciául készült el, tartalma az olimpiarendezéshez szükséges garanciák, a rendezés szervezeti, jogi keretei, a helyszíntervek módosításai.

Fürjes Balázs, a Budapest 2024 olimpiai pályázat elnöke szerint Budapestnek rendkívül hasznos az a párbeszédfolyamat, amely első alkalommal van jelen az olimpiai pályázat során. Hozzátette, az Agenda 2020, a gazdaságos olimpia reformja jegyében a NOB megváltoztatta a pályázati folyamatot, s a legjobb megoldások megtalálása érdekében az egész pályázat alatt élénk párbeszéd folyik a kandidálók és a NOB, illetve az olimpiai sportágak nemzetközi szövetségei között.

A budapesti pályázat vezetője kitért rá, hogy a második körben bemutatják a helyszíntervek, létesítmények módosításait is:

"Csupa olyan változás, amit a nemzetközi szakszövetségek javasoltak, és amelyek egyszerre teszik olcsóbbá és jobbá a budapesti olimpiát. Csak egy példa: a nyitó- és záróünnepség átkerül az egyébként is megépülő új Puskás Stadionba, így kisebb és olcsóbb lesz az atlétika helyszíne. A Rákóczi hídtól délre, Pesten egyébként is felépítünk egy 15 ezres atlétikai stadiont, így elég lesz csak 40 ezresre bővíteni ideiglenes lelátókkal az olimpia idején."


A budapesti olimpiát és paralimpiát előkészítő cégnek 36 típusú, összesen több mint 100 garanciát kellett leadnia a dokumentumban foglalva.

"Budapest versenyben van, ebből a pályázati anyagból is kitűnik, hogy 2024-ig Magyarország az olimpiához szükséges létesítmények több mint 90 százalékával az olimpiától függetlenül, egyébként is rendelkezni fog" - mondta Fürjes, s hozzátette: ezek a létesítmények vagy már az olimpiától függetlenül is megépültek vagy olyan ideiglenes létesítmények, amelyek a játékokat követően átalakításra, elbontásra kerülnek.

"Az is kiderül a most beadott pályázati anyagból, hogy az olimpia miatt semmilyen extra közlekedési beruházásra nem lesz szükség, vagyis az olimpiához pont ugyanazon fejlesztések kellenek, amelyek olimpia nélkül is megvalósulnának. Az olimpia van a városért és nem a város az olimpiáért. A budapesti pályázat így 100 százalékosan illeszkedik a gazdaságos olimpia, az Agenda 2020 koncepciójához" - jelentette ki Fürjes Balázs.

Craig McLatchey, az EKS független tanácsadó cég alapítója, az Ausztrál Olimpiai Bizottság volt főtitkára gratulációját fejezte ki a most benyújtott anyaghoz, amely a következő fontos lépést jelenti a 2024-es budapesti pályázat történetében.

"A nemzetközi tanácsadók és a rendkívül felkészült magyar szakértők alkotta csapat nagyon keményen dolgozott azon, hogy bemutassa a NOB-nak és az olimpiai családnak Budapest lehetőségeit és felkészültségét, valamint a magyarok szenvedélyes kötődését az ötkarikás játékokhoz" - mondta az Ausztrál Olimpiai Bizottság korábbi főtitkára, aki 2000 és 2018 között minden megrendezett, illetve még sorra kerülő olimpián stratégiai tanácsokat nyújtott, s a sikeres Sydney-i olimpia igazgatósági tagja volt. "Mi az EKS-nél úgy látjuk, hogy ez az egyik, ha nem a legizgalmasabb és legkülönlegesebb olimpiarendezési terv, amelyben valaha közreműködhettünk" - fogalmazott McLatchey.


A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Párizs és Los Angeles verseng, a NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a rendezőről.

(Forrás: MOB/MTI)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

More details
Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

More details
Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

More details
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

More details
Épül Budapest második reptéri hotele – összekapcsolják az elsővel

Épül Budapest második reptéri hotele – összekapcsolják az elsővel

More details
Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

More details
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
HÉTSZER 7 - Erzsébetváros fesztiválja, 2024. június 1-ig

HÉTSZER 7 - Erzsébetváros fesztiválja, 2024. június 1-ig

More details